A zero waste is csak üzlet

Nagy port kavart a bejegyzésem, mert egyesek nem akarták megérteni a mondandóm, kifejtem hát hosszabban.
 
Nagyon üdvözítő a szemét mérséklése, az újrahasznosítás, de EMELLETT nem mehetünk el szó nélkül a globális vonatkozások mellett.
Elöljáróban nézzünk pár tényadatot:
– Kína éves energia felhasználása 3,164 millió tonna olajegyenérték – az USA felhasználása 3.5 %-al nőtt 2017-ről 2018-ra
  (Forrás)
– USA, Kína és India 2017-ben 646.8 millió tonna szemetet termeltek
  (Forrás)
– A top 10 ország (köztük Németország, Franciaország Japán, Brazília, Oroszország) 2016-ban 26,3 millió tonna elektronikus hulladékot szórt a fejünkre
  (Forrás)
 
 
Ezeknek az adatoknak bárki utánanézhet. Erre jött válaszul a zero waste életmód, ami tök jó, csak háttérbe helyezett egy nagyon fontos dolgot. Ez pedig a 
T U D A T O S   V Á S Á R L Á S
 
A nagyszerű marketing szakemberek ugyanis remekül felismerték, hogy az öko, bio, vegán feliratokkal lehet manapság eladni. És itt van a lényeg.
Vegyél, költsd a pénzt, fogyasszál. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mit. És az emberek bizony költik a nehezen megszerzett pénzüket, mert elhitették velük, hogy akkor jó lesz nekik. Minél több dolog van a birtokodban, annál jobb.
 
Ez a XXI. század rákfenéje. Megkaptuk a jólétet, és szeretjük. 
Tudom, hogy ez rettentő fájó pont, de ha elhallgatjuk, és nem beszélünk róla, attól még létezik.
Meg lehet nézni nagyanyáinkat. Na ők nagyban nyomták a zero waste életformát. Pottyantós budi, kályhafűtés, állattartás, földművelés. Lehet utánuk csinálni.
Én sajnos nem vagyok rá képes. Szar alak vagyok, de szeretem a kényelmet. Viszont nem vagyok hipokrata.
Az okostelefonom ébreszt reggelente, autóval járok dolgozni, repülővel nyaralni, villannyal világítok, mosó- és mosogatógépem van, és bizony szárítóm is. Hányan tesznek még így nap, mint nap?
Mindenkinél máshol van az a határ, amit meghúz, de őszintén, nem nagyszerű az, ha valaki csak néha belegondol, hogy mit csinálhat másként, és meglépi azokat a dolgokat? Mi, kismemberek annál többet nem nagyon tehetünk, mint megtanítjuk a gyerekeinket arra, hogy figyeljenek oda a környezetükre, és gondolkodjanak kritikusan.
 
És ezzel nem azt mondom, hogy felesleges szelektíven gyűjteni, vagy csapvizet inni, DE még mindig fontosabbnak tartom, hogy nem szabad azt hinni, hogy hátra lehet dőlni, mert ezzel én megmentettem a Földet. A Földet nem kell megmenteni, a Föld alakul. Vagy nem akarjátok azt mondani, hogy a jégkorszak azért volt, mert a dínók túl sok csipszet ettek és/vagy sokat kakáltak, ugye?
 
Továbbá miféle kifacsart logika, hogy ezzel semmissé teszem az egyéni felelősséget? Mert ha kiírom a facebookra, hogy #prayforamazonia meg küldök 3 ezer forintot, és hátradőlök a fotelban, hogy “Na, ma is megmentettem a Földet.” az vajon mi?
Remek példája ez szintén a mai kifordított társadalomnak.
 
Majdnem 8! milliárd ember él a bolygón, egyszerűen túl sokan vagyunk, és a világ vezetőinek nem érdeke az, hogy nekünk jobb legyen, nekik az az érdekük, hogy minél több pénzük legyen.
 
Íme egy kis ízelítő az Aliexpressről, ha beírjuk azt, hogy zero waste. Hogy nem kell megvenni? Hát persze! Akkor miért van ott? Mert van rá kereslet. Mert hiába a jól hangzó szlogen, ha nincs tudatosság, és megfelelő információ az emberek birtokában. 
 
A posztom lényege a figyelemfelkeltés volt. Ezért volt ott az a kép az egyenként becsomagolt paprikákról a világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb városából, Oslóból.
 
És ahogy anyaként nem vagyok hajlandó egész éjszaka forgolódni a lelkiiselmeretfurdalás miatt, ha egyszer kijöttem a sodromból, és kiabáltam egyet, úgy amiatt sem vagyok hajlandó, ha leírom a tényeket.
 
Az én dolgom nem az, hogy megmentsem az emberiséget. Az a vezetők feladata. ( Külön posztot lehetne írni róla, hogy az viszont a mi felelősségünk, hogy kiket válsztunk meg.)
Az én dolgom az, hogy a saját mikrokörnyezetemre odafigyeljek. Ezt kéne erősíteni, mert ez egy sokkal kézzelfoghatóbb dolog. Azért nem kell szemetet gyártani, mert igényünk van arra, hogy ne lepjen el minket. Azért kell helyi vállalkozástól vásárolni, mert a saját szomszédodat támogatod ezzel. Azért kell újrahasznosítani, mert a régiből ugyanúgy lehet szép, és jó. Azért nem kell ész nélkül vásárolni, mert az élmények sokkal többet adnak. Ha mindenki így gondolkodna, akkor a többi jönne magától.
Mert a tudatosság, és gondolkodás nem káros. A konstruktív vita nem káros.
A radikális gondolatok károsak. Az egymásnak esés ideológiák mentén káros. Az káros, ha valaki a saját frusztrációját egy másik emberen akarja kitölteni.
Ugyanis hiába a zero waste, ha kiöljük egymást…
 
Tetszett? Lájkold!

One comment

  1. Hey! Someone in my Facebook group shared this website with us so I came
    to give it a look. I’m definitely enjoying the information. I’m book-marking and will be
    tweeting this to my followers! Fantastic blog and amazing style and
    design.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük