Kalandozások a gyermekosztályon

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskirályfi, aki egy nap elkezdte fájlalni a térdét. 

A szülei borogatták hősiesen, és fektették egy napig. De a fájdalom csak nem akart elmúlni, így egy szép napsütéses kedden elvitték a háziorvoshoz. Nem is sejtették, hogy ami ezután következik, mennyi megpróbáltatással jár.
A doktornéni tudván, hogy a szülők csak akkor fordulnak hozzá, ha tényleg baj van, komolyan vette a problémát – főleg miután ő is érezte a melegséget a térd külső oldalán – és a megyei kórház gyermekambulanciájára irányította a családot. 
Ott egy doktornéni már nem vette annyira komolyan a szülőket, de csináltatott egy labort, amiből sok minden nem derült ki, de arra jó volt, hogy a kiskirályfi nagyon elszomordjon, és mélyítse a tűtől való félelmét. A kiscsaládot hazaküldték további borogatásra és cataflam cseppekre ítélve.
Másnapra a kiskiályfinak bedagadt a térde.
A szülők ismét elvitték a háziorvoshoz, aki sürgős beutalót adott az ortopédiára. Csütörtök reggel a kiskirályfi, és apukája ott kezdtek, ahol megvizsgálták, és kapott egy gipszsínt rá, hogy ne mozgassa a lábát. 
A kiskirályfi továbbra is ágynyugalomra volt ítélve. A szülők a folyamatos “Beütötte-e?” kérdésre mindenkinek csak annyit tudtak válaszolni, hogy egy 5 éves kiskirályfi gyakran elesik ugyan, de egyiket sem gondolják olyan nagynak, hogy ezt okozza.
Szombaton a kontrollon a gipsz levételét követően az ortopédus doktorbácsi látta, hogy az a térd bizony még mindig dagadt, és már jól tapinthatóan folyadék is van benne. Mit volt, mit tenni, leszívta a kiskirályfi térdéből a trutyeszmutyeszt, amit elküldtek a laborba tenyésztésre, majd a gyermekosztályra irányította Apukát, hogy itt felvegyék osztályra a kiskirályfit.
Felvették Anyukát, majd együtt elvándoroltak a gyermekosztályra, ahol a szintén nagyon kedves doktornéni nem tudta megmondani, hogy mi baja lehet a kiskirályfinak, de biztos, ami biztos alapon jól ráijesztett a szülőkre, nehogy ragaszkodjanak azon álláspontjukhoz, hogy inkább hazavinnék a kiskirályfit, mert ott jobban tud pihenni. Egy bizonyos tcp-re mutogattak, ami a vérvételkor kicsit magasabb értéket mutatott, ami gyulladásra utal a szervezetben. ( Nála ez 9 egész valamennyi volt. Összehasonlítás képpen, mikor a kisebbik kiskirályfinak tüszös mandulagyulladása volt, nála az érték 80, és 100 között mozgott) 
A szülők végül beleegyeztek, hogy a kórházban maradnak, hiszen nincs a világon fontosabb nekik, mint a két kiskirályfiuk.
A kiskirályfinak betettek egy kanült, azon keresztül ismét vért vettek tőle, majd rögtön elkezdték adagolni neki vénásan az antibiotikumot. A vérvétel eredménye megint egy kicsit magasabb tcp-t mutatott, már 10 egész valamennyit. 
Szerencsére volt olyan lehetőség, hogy a kiskirályfi mellett aludhasson anyukája, így éjszakára sem maradt egyedül. Másnap az ortopédus doktorbácsi megint megvizsgálta, és boldogan konstatálta, hogy a dagadás nem jött vissza, de egy kis folyadék még mindig van a térdében.
Közben a kiskirályfi vérét szűrték lyme kórra is, és vettek székletmintát, és mindenki csúnyán nézett rá, ha sétált picit, pedig láza sosem volt, csak egy kis hőemelkedése, és a lába sem fájt már napok óta.
A következő ortopéd kontroll a gyermekortopédián történt, ahol a doktorbácsi szintén megállapította, hogy még van egy kis folyadék, majd belengette egy esetleges Heim Pál kórházi látogatást.
A crp ne ment lejjebb egy újabb vérvétel eredménye szerint, így elkezdték megszervezni az átszállítást.
A főorvosi vizit közben – Anyuka kérdéseire részletesen válaszolva arról tájékoztatták őket, hogy arra gyanakodnak, hogy ez egy belső, bakteriális fertőzés. Anyuka hiába mondta ismét, hogy nem ütötte be a lábát, nem volt magas láza, nem fáj semmilye, hiába próbálta megérteni, hogy ez mégis mitől lehet, ez nem számított, mert a biztonsági játék átszállítást követelt.
Szerencsére a telefonon történt egyeztetés segített a kiskirályfin, mert fent a nagyfővárosban már nagyonn a rutin, és az adatok alapján ők nem fogadták a kis beteget.
Anyuka itt már nagyon szeretett volna hazamenni, de meggyőzték, hogy másnap reggel még egy vérvételt várjanak meg.
Ekkor kiskirályfi már 5 napja kapta vénásan az antibiotikumot napi 3x, ejszaka is.
A vérvétel után (itt már kiskirályfi nagyon utálta a tűket), kiderült, hogy a CRP lejjebb ment, így végre valahára hazamehettek abból a fizetős szobából, ahol nem volt se szappan, se kéztörlő, se semmi. 
Másnap visszamentek kontrollra az ortopédus doktorbácsihoz, aki boldogan konstatálta, hogy az a kis folyadék is eltűnt, így a gipsz lekerült, és mindenki megnyugodhatott végre.
Tanulság nincs, Anyuka ezúton köszöni a doktornéniknek/bácsiknak és nővérnéniknek a kedvességet! (kivéve utolsó nap egy nővérlánynak?, akinek jól láthatóan más munka után kéne néznie, mert ezt utálja)
Tudja, hogy féltek a fertőzéstől, de azért reméli, hogy nem találkoznak újra 🙂
Tetszett? Lájkold!