2 gyerek, 8 óra munka és a háztartás mellett mégis mikor tornázzam?

Amíg otthon vagy a gyerekkel, bizony rengeteg szabadidőd van!

Ezen a mondaton én is sokszor felháborodtam, aztán visszamentem dolgozni, és megértettem.

Mert amíg otthon voltam egy kisbabával az egész napom csak rajtam állt. Nyilván volt egy napi rutinunk (ami sokszor felborult, tény), amivel úgy lavíroztam, ahogy nekem jó volt. Arra volt időm, amire akartam, és aminek sokszor gátat szabott a fáradtság, de akkor is csak rajtam állt, hogyan osztom be az időm. És nem volt nehéz találni olyan tornatermet ahova vihettem magammal a babámat, aki senkit nem zavart, elnézelődött javarészt a hordozóban, vagy később a játszószőnyegen, megint később, elmatatott mellettem pár játékkal, vagy egyszerűen az ölembe kaptam, és vele együtt csináltam, amit kellett. És persze nyilván általában kevesen utasítottak vissza egy kis örömbabázást 🙂 (értsd: pár tíz percig elbabusgatni egy cukifiút a kakis pelenka, és etetés, altatás terhe nélkül)

Na ez változott meg azzal, hogy visszatértem a munka világába. Ugyanis most már nem én osztom be a napom, hanem a nap oszt be engem, ami így néz ki:

Reggel mindenki előtt felkelni, elkészülni, vagy legalább emberi arcot varázsolni. Kikergetni az ágyból mindenkit, válogatott átkok közepette. Rohanni a munkába, mert nem nézik jó szemmel, ha kések, ugyanis négykor el kell indulnom az oviba, ha nem akarom, hogy a gyerekre rázárják az ajtót.

Délután nyilván időt kell velük tölteni, mert nekik és nekem is szükségem van rá, hogy felszabadultan együtt lehessünk. A jó idő beköszöntével ez legtöbbször játszóterezést jelent kb este 6-7 óráig. Csak kéne nekik valami vacsora, még akkor is, ha legtöbbször kinderpingit ennének magába egy kis kinderpingivel, néha kiegészítve egy kis kinderpingivel.

Utána fürdés, altatás éééés 11-re már ágyban is vagyok. Nem pakoltam, nem mostam, nem szőrtelenítettem le a lábam, de még csak a férjemmel sem beszéltem két percnél többet.

Na ebbe a rutinba kéne beleilleszteni napi fél-egy óra tornát, ugyanis a rohadt kilók úgy másznak fel észrevétlenül anyuka testére, mint a kavicsok a zsebekbe egy-egy séta során. Hogy arról már ne is beszéljek, hogy dártvédert meghazudtoló hangokat adok ki egy-egy lépcső megmászása után.

Persze felkelhetnék reggel egy órával előbb, de kedves kisebbik porontyom még most is úgy gondolja, hogy éjszakakánként próbálgatnia kell mennyi idő alatt érek át a szobájába résnyire nyitott szemmel, átbukfencezve Peppa malacon, úgyhogy úgy vagyok vele keljen fel reggel még ennél is korábban akinek mazochista hajlamai vannak, én még a szundit is lenyomom 3x a csakmégötperc-ért.

Ezért örültem meg, mikor rám talált az Anyatest Projekt!

Ugyanis ki sem kell lépnem a lakásból/kertből, elég csak elindítanom egy videót, és máris tornázhatok. Mikor milyen kedvem van, ugyanis van kondi, erősítés és jóga.

NEM ígérik, hogy 7 hét alatt szupermodell leszel.

NEM ígérik, hogy maratont fogsz futni utána.

És legfőképp NEM ígérik, hogy ugyanolyan lesz minden, mint előtte.

De ami engem leginkább megfogott, az a támogatás, és kedvesség. A zárt csoportban, ugyanis megnyugtatóan tapasztaltam, hogy nem csak én zsonglőrködöm az idővel, és nem csak én eszem pörköltet ebédre, biozöldséges saláta helyett.

A program szakszerűen, finoman van felépítve, egyszer sem éreztem azt, hogy nem tudom végigcsinálni. Senki nem lát, így pont nem érdekelt, hogy jóga közben úgy nézek ki, mint egy kakis pelenkában sunyuló totyogó, nem kellett utaznom, öltöznöm sem.

Volt, hogy vacsora előtt csentem fél órát, amit a kölkökkel a nyakamban csináltam végig, és volt, hogy hétvégén alvás időben vettem rá magam.

Nem mondom, hogy könnyű volt nekiállni, ahogy azt sem, hogy mindig sikerült, de ha igen, utána mindig sokkal jobban éreztem magam. És ezért már megérte 🙂

Próbáljátok csak ki 😉

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük