Hová tűnt a jómodor?

Na nem a sokat egrecíroztatott gyerekekre gondolok, akik ha 2 évesen nem köszönnek jó hangos “Jó napot”-al a néniknek, bácsiknak akkor már kikiáltják őket rossznak.

Nem is a kamaszokra, akiknél teljesen természetes a lázadás időszakában, hogy szembe mennek a normákkal, és néha bizony elvetik a sulykot.

Hanem felnőttekre gondolok, akik elvileg iskolát végeztek, műveltek és a szókincsükkel sem lehet probléma.

Szinte minden területen megfigyelhető, hogy az emberekből kifogyott a jómodor. Nem csak köszönni nem tudnak, de kérni sem.

Vajon ez csak sima nemtörődömség, vagy nem is tudják hogyan kéne? Fogalmam sincs, de rettentő bosszantó a mindennapokban.

A fejvadászok panaszkodnak, mert a megkeresett jelöltek nem válaszolnak.

Az álláskeresők panaszkodnak, mert a pályázatukra nem jön semmiféle válasz.

Az eladók panaszkodnak, mert a vevők bunkók, és nem tudnak köszönni sem.

A vevők panaszkodnak, mert az eladók enerváltak, és egy kis mosoly sincs a szájuk szélén.

A vendéglátósok panaszkodnak, mert a vendégek nem tudnak illedelmesen kérni.

A vendégek panaszkodnak, mert a vendéglátósok flegmák.

A kórházi dolgozók panaszkodnak, mert a betegek türelmetlenek, és illetlenek.

A betegek panaszkodnak, hogy a kórházi dolgozók semmibe veszik őket, és ha válaszolnak is a kérdéseikre, abban nincs köszönet.

A óvónők, és tanárok panaszkodnak, mert a szülők nem nevelik a gyerekeket.

A szülők panaszkodnak, mert az óvónők, tanárok nem megfelelően kezelik a gyerekeket.

Mégis mikor ment el ebbe az irányba a világ?

Miért olyan nehéz kérni/megköszönni, egyáltalán emberi hangon megszólítani a másikat?

Sokszor azt tapasztalom, hogy egy annyira mindennapi szituációba, mint megkérni a másikat, hogy egy kicsit menjen arrébb, mert nem férünk el, beletörik egyesek bicskája.

Annyira trendi manapság óvni a környezetünket (ami egyébként nagyon szuper dolog), egészségesen étkezni, mindenféle kihívást, gyűjtést szervezni, hogy úgy érzem az emberi kapcsolatok teljesen elvesznek az életünkben, pedig az alapvető életminőséghez hozzátartozna ez is.

Az individualizmus egy olyan fokára érkeztünk el, hogy gyakorlatilag kizárjuk a többi embert az életünkből, és már kutyába sem vesszük. Azt gondoljuk, hogy a mi életünk, a mi időnk fontosabb bárki másénál.

És ez a fajta hozzáállás hozza magával, hogy a jómodor gyakorlatilag kiveszett az emberekből.

Figyeljünk oda egymásra, és használjuk az alapvető szavakat, mint a kérem és a köszönöm! És persze tanítsuk meg ezt a gyerekeinkek is, mert a jövő leginkább rajtuk múlik…

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük