Michael Jackson – a táncoslábú bácsi

Így hívtam kislánykoromban. A szobámban poszterek, és még csak alig tudtam írni, de az ő nevét megtanultam betűről betűre. Hogy hogy reagáltam volna rá, ha lehetőségem lett volna vele találkozni, és elmenni hozzá? Valószínűleg azt gondoltam volna, hogy teljesült az álmom.

Hogy a szüleim mit szóltak volna hozzá, az egy másik kérdés…

Most fejeztem be a “Leaving Neverland” című dokumentumfilmet, amit millió pro és kontra vélemény övez. Én nem szeretnék állást foglalni, mindenkinek meglehet a véleménye, mindenki eldöntheti mennyire hitelesek az elbeszélések, az igazság már úgyis odaát van.

Mint anya, viszont rengeteg gondolat cikázik most a fejemben. Hogy mennyire könnyű azt mondani, hogy mégis hogy engedhette egy szülő, hogy a 7 vagy 11 éves gyereke egy ágyban aludjon egy felnőtt férfivel? Miért nem esett le neki, hogy ez mennyire beteg dolog?

Szeretném azt hinni, hogy egy anya mindig és minden körülmények között a legjobbat szeretné a gyerekének. És ha a gyerek a világ legnagyobb popsztárjának közelében lehet, akkor valószínűleg nagyon nehéz lehet észszerű döntést hozni. Látni, hogy hova juthat. Ahova ő már sohasem, de a gyerek megkaphat mindent, amire vágyik. ( Vagy amire a szülő vágyik.)

Hogy a pénzről már ne is beszéljünk. Amikor Karácsonyra nem képeslapot kapsz, hanem egy házat. Ez egy teljesen más dimenzió, amit mi valószínűleg fel sem foghatunk, és amit rengetegen nem is tudnak feldolgozni.

Többször elhangzott az anyák szájából, hogy nem gondolták, hogy egy ekkora sztár bármi rosszat elkövethet. Hogy még belül ő is gyerek volt.

Gondoljunk csak bele, nem valami hasonló szokott történni a papok esetében? Vagy amikor valamelyik családtag molesztál? Az ember azonosítja a másik embert annak ruhája, vagy társadalmi státusza alapján, és egyszerűen elzárja a normális ítélőképességét.

Félreértés ne essék, én nem felmentem őket!

Csak azt szeretném, ha megállnánk egy pillanatra, és elgondolkoznánk azon, milyen beteg világban élünk!

Imádunk embereket, akiket valójában nem is ismerünk. Azonosítjuk őket egy szereppel, amit eljátszottak, vagy egy képpel, amit a ruhájuk szimbolizál, miközben fogalmunk sincs ki is ő valójában. Körmünk szakadtáig védjük, vagy éppen támadjuk, mert az felel meg a fejünkben alkotott képpel róla. 

A kritikus gondolkodás, meg mint olyan már régen kihalófélben van. Mert így egyszerűbb. Mert így nyugodtan hátradőlhetünk, és foglalkozhatunk a következő topikkal.

Mint anya sohasem hagynám, hogy a fiaim egy felnőtt férfivel aludjanak egy szobában. Akkor sem, ha ő a Dalai Láma, vagy éppen a legnagyobb popsztár a földön.

De mint anya, és legfőképp, mint ember, hibázhatok. Akár nagyot is.

Ahelyett, hogy megint pálcát törünk valaki felett, és már lépünk is tovább, inkább gondolkozzunk el azon, hogy ilyen világban akarjuk-e felnevelni a gyerekeinket, ahol a pénz, a hatalom áll mindenek felett?

Vagy átadjuk nekik a gondolkodás, az önbizalom és a saját élet lehetőségét?

Tetszett? Lájkold!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük