Amiket megtanultam a nyári szünet alatt

A június a legtöbb családban nem csak a nyár kezdete, hanem a végeláthatatlan logisztikáé is. Ez némileg egyszerűbb ( tényleg?) azoknak az anyukáknak, akik otthon vannak egy kisebbel.

Születtek a nyáron írások arról pro és kontra, hogy vajon megengedhető-e, hogy a nagy táborba, vagy ügyeletbe járjon, hiszen anyuka úgyis otthon van, fogja be, örüljön, lássa el mindahány gyereket türelemmel, és mindenkit meghazudtoló szórakoztatással, még akkor is, ha az a nagy jó helyen lenne a barátaival, neadjisten még élvezné is a tábor nyújtotta lehetőségeket.

Én megint csak szaranya üzemmódba kapcsoltam, és “csak” az augusztust töltöttük itthon hármasban, abból is “csak” 3 hetet, mert az utolsón nyaralni voltunk.

Ezalatt a 3 hét alatt a következő dolgokra jöttem rá:

– Nem kell mindig program

Tisztára ráfeszültem, és már-már táblázatot csináltam, hogy melyik nap, mit fogunk csinálni. Aztán persze csak idegeskedés lett belőle, mert menjünk már, nem lesz idő semmire blablabla… Szerencsétlen gyerek egész évben azt hallgatja reggelente, hogy reggelizz, öltözz, moss fogat, mert indulni kell. Csoda, ha a szabadsága alatt nem kér ezekből, hanem csak úgy ellébecolna naphosszat? Úgyhogy elengedtem ezeket, és úgy voltam vele, ha összejön elindulunk valamerre, ha meg nem, akkor maradunk itthon, és kitöltjük a napot közös játékkal. Meglepően ügyesen, és türelmesen eljátszottak egymással egész sokáig. Kb csak fél óra után csendült fel a szokásos add ide, ezzel most én játszottam, ne dobd eeeeeeel kántálás.

– Nem jó későn kelni

Ezzel együtt azért a későn kelést nem igazán preferáltam pár nap után, hiába esett jól csak 8-9 körül kikelni az ágyból. ( Igen tudom, hú de szerencsés vagyok, de a kicsi ugyanúgy kel éjszaka, csak reggel tovább húzza a szenvedést.) Ugyanis nem csak a délelőttünk ment kárba, hanem az ebéd utáni alvással is több volt a macera, mint általában, mert nem hagyták egymást aludni. A nagy ugye alapból nem igazán alszik ebéd után, és a kicsi is azt gondoltam, hogy akkor neki sem kell. Egy nap bevállaltam. Sajnos képet nem csináltam róla, hogy nézett ki estére, de gondolom sokan tudnának mesélni… Szóval igyekeztem ugyanúgy legkésőbb 8-kor ébreszteni őket, hogy legalább egy kis halvány esélyem legyen arra, hogy délután lesz 1 nyugis órám, mikor felkészítem magam a délutáni műszakra.

– Jobb, mint a szoli

Nem kell részletezni. Nyár, napsütés, udvar, játszótér. Anyuka karja barna, mint állat, a feje vörös, lába a szandál miatt sávokban napsütötte, a lábujjai emiatt, mintha mindig koszosak lennének…

DE! legalább egy kis incifinci színt magamra szedtem.

– Nem ciki egyedül inni

Nem azt mondom, hogy vedeltem reggeltől estig, de amikor 0-24-ben én voltam a két gengszterrel, este azért jól esett egy pohár rosé, miután lefeküdtek, és már csak a kutyák golyónyalogatását kellett hallgatnom. Nem zavart, hogy nincs ivócimborám, úgysem tudtam volna egy értelmes mondatot sem kipréselni magamból…

– Testvéri kötelék

Azt hiszem ez a legeslegfontosabb. Kicsi F már egész jó partner volt a közös játékokban. Jól alakította a kukásautón kapaszkodó munkást, vagy profin nínózott harmadik tűzoltóautóval, és a lángosnak való fűből is pont annyit szedett, amennyi kellett.

Lehet, hogy ha egész nyáron itthon tartom V-t, akkor még jobban eljátszanak, de szerintem valószínűbb, hogy valamelyikkel a balesetin kötünk ki…

Nekünk pont így volt jó, ahogy.

 

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük