Kövér disznó vagy!

A lelkiismeret az egy nagyon szemét dolog! Elkap, fojtogat, és nem ereszt… Aztán mikor úgy érzed végre megszabadultál tőle, újra támad.

Végre elkezdtem újra edzeni járni egész jól éreztem magam, és úgy terveztem tavaszra már szépen lemegy az cirka 10 kiló, ami már a terhességek előtt is felkúszott rám. Aztán persze ebből semmi nem lett, mert az evést nem tudtam mérsékelni. 3 hete pedig vagy a férj nincs itthon, vagy a gyerekek betegek, vagy én.

Ami mit jelent?

Evést. Sokat. Kontrollálatlanul.

Mert eszem, hogy legyen energiám az éjszakai virrasztás után. Eszem, hogy ne ordibáljak állandóan a gyerekekkel. Eszem, mert úgy gyorsabban telik az idő. Eszem, mert nem dobunk ki ételt. Eszem, mert a gyerek hagyott egy-két falatot. Eszem, mert akkor talán egy picit magam lehetek, ha éppen nem falok, mert gyorsan be kell fejeznem, mert az egyik a nadrágom rángatja, a másik meg tizedjére üvölti, hogy ANYAAAAAAAA…

 

Ezek után rendszerint iszonyú lelkiismeret furdalásom lesz, és rögtön kövér disznónak látom magam, aki csak hízik és hízik, mert nem tud önmérsékletet tanúsítani. Ezzel pedig szuperül meg is  fosztom magam az evés örömétől. Mert hogy szerintem az evésnek egy örömteli dolognak kéne lennie. Ugyanis azon túl, hogy ennünk kell ahhoz, hogy ne haljunk éhen, van rengeteg olyan étel, aminek az elfogyasztása boldogsággal tölt el.

Olvastam egy tanulmányt arról, hogy a felső vezető férfiak rendszerint azért pocakosok, mert túl sok döntést kell meghozniuk egy nap, és egyszerűen nem marad energiájuk az evés kontrollálására. Érdekes lenne egy ilyen tanulmány az anyukák körében. Igaz, nem egy cég, de kisarkítva “csupán” egy embergyerek élete múlik az anyák döntésein nap-mint-nap.

Mégis kinek van ereje ezek után még az önmérsékletre?

Hát nekem nincs. Tudom, hogy vannak, akik mégis megteszik, és emelem a kalapom előttük. Komolyan. Szerintem óriási eredmény, amit ők véghezvisznek.

És nyilván én is sokszor fantáziálok arról, hogy a csokit valami sokkal egészségesebbre cserélem. Már ez hatalmas előrelépés lenne. De ez nekem ugyanolyan, mint másnak a drog. Komoly függőségem van szerintem. Egyszerűen, ha megpróbálok leállni, elemi erővel tör rám a vágy. Lehet valakit még bántani is képes lennék, ha olyankor nem adná oda…

Szóval, mielőtt le – kövér disznózzuk – az anyukákat, előtte talán kérdezzük meg, hogy hogy tudunk segíteni. És semmiképpen ne ítélkezzünk!

Tetszett? Lájkold!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük