Mese a kisfiúról, aki nem tudott elaludni

Valahol nem messze – talán a szomszéd utcában – élt egy kisfiú, aki nem tudott elaludni.

Miután megvacsorázott, és megfürdött, fogat mosott, és felvette a pizsamáját, Anyukája és Apukája olvasott neki mesét, mint a legtöbb kisfiúnak. 

Ám ezután érdekes dolgok történtek.

Még mielőtt lekapcsolták volna a villanyt a kisfiú furcsa hangokat hallott. 

– Biztos csak a szél! – mondta Anya

– Csak egy autó volt. – mondta Apa

De a kisfiú már nem hallotta őket, mert ott állt egy sárkány előtt karddal a kezében

A sárkány nem volt különösebben ijesztő, és túl nagy sem volt. Éppen akkora, mint a kisfiú. Tulajdonképpen egyikük sem igazán értette miért kellene nekik megküzdeni egymással. Csak álltak egymással szemben, és nézték egymást. A sárkány szólalt meg először.

– Te ki vagy? – kérdezte.

– Én vagyok a kisfiú, aki nem tud elaludni, mert megzavartad a neszeléseddel. – válaszolta

– De hát Te zavartál meg engem! – vágta rá a sárkány – Épp aludni készültem Sárkányvárosban, mikor furcsa zajt hallottam.

– Ez érdekes – mondta a kisfiú – Akkor nem is akarsz bántani?

– Dehogy! Csak aludni szeretnék már végre! Nagyon elfáradtam a sárkány oviban!

A kisfiú elmosolyodott, és odalépett hozzá. Közelebbről a sárkány kifejezetten barátságosnak tűnt, úgyhogy a kisfiú megölelte, és azt mondta neki:

– Na, akkor menjünk végre aludni, és legközelebb, ha furcsa zajt hallunk csak biccentsünk egymásnak.

– Rendben. – mosolygott az új barát.

Jó éjszakát kívántak egymásnak, megfogták egymás kezét, és behunyták a szemüket.

Mire a kisfiú kinyitotta már újra a szobájában volt. 

Apa éppen akkor kapcsolta le a lámpát. Az éjszakai fény barátságosan világított a szobában. A kisfiú már pont bevackolt az ágyába, mikor óriási szomjúságot érzett. 

– Szomjas vagyok. – mondta

– Akkor igyál – sóhajtott Anya

A kisfiú elindult, de ahogy kilépett a szobája ajtaján egy sivatagban találta magát. Körbenézett. Homokdűnék sorakoztak ameddig a szem ellát. Meleg volt, nagyon meleg. A szomjúsága csak még hatalmasabb lett. Ám ekkor a távolban észrevett valamit. Mintha egy oázis lenne, fákkal, és egy tavacskával. Elindult. Úgy érezte már kilométereket gyalogolt, de mintha nem jutott volna közelebb. Ekkor belerúgott valamibe. Lenézett, és észrevett egy fogantyút. A többi része a homokban volt, így izgatottan elkezdett ásni. Minden erejét össze kellett szednie, hogy sikerüljön, de végül meglátta mi az. Egy négykerekű motor volt. Rajta egy cetli, amin ez állt:

 – Arra az esetre, ha már nagyon szomjas lennél. ( Azért csak óvatosan!)

A kisfiú fel is pattant hamar, beindította és elindult. Nagyon tetszett neki, hogy motorozhat, a homokban, így egyre bátrabban húzta a gázt. Aztán egyszer csak felugratott egy buckán, és felrepült a levegőbe. Becsukta a szemét ijedtében. Ám amikor újra kinyitotta a konyhában volt, kezében a poharával. Megnyugodott, töltött magának vizet, és visszaindult aludni.

Lefeküdt az ágyába, megnézte világít-e a zseblámpája, majd újra behunyta a szemét. Fordult jobbra kettőt, balra hármat, ahogy szokott, de valahogy nem jött álom a szemére. Anya és Apa jól hallhatóan már szuszogtak. Újra megpróbálta. Becsukta a szemét, de csak horkolást hallott. Apa lenne?

Kinyitotta a szemét. Egy felhőn találta magát. Körbenézett. Senkit nem látott, ám a horkolást még mindig hallotta. Lenézett a lába alá, és látta, hogy az alatta lévő felhőn egy fura szerzet az igazat álmát alussza.

– Hé! – kiáltott rá a kisfiú

De semmit sem történt.

– Hé, Te! – kiáltott ismét

Ekkor a kis manócska felriadt.

– Hogy, tessék, mi történt? – nézett körbe ijedten

– Itt vagyok feletted. Segíts, kérlek!

A manó kikászálódott az ágyból, egy csettintéssel eltüntette azt, majd felugrott a kisfiúhoz a felhőre.

– Hát Te meg ki vagy? És mit keresel itt? – kérdezte

– Én vagyok a kisfiú, aki nem tud elaludni. Próbálkoztam, de horkolást hallottam, aztán itt találtam magam.

– Tejóég! Már ennyi az idő? Nagyon sajnálom, azt hiszem elaludtam! Én vagyok az álommanód, nekem kellett volna segítenem, hogy elaludj! – hadarta

A kisfiú csodálkozva nézett rá, még sosem látta, mindig csak várta, hogy jöjjön esténként, de mire megnézhette volna, mindig elaludt.

– Gyere, hazaviszlek! Már biztosan nagyon álmos vagy! – mondta neki

A felhő alattuk lassan ringatózni, és ereszkedni kezdett. A kisfiú – nehogy leessen – lefeküdt a puha felhőre. Annyira fáradt volt, és olyan jól esett a puha felhőn ringatózni, hogy még a szemét is becsukta. És mire leértek már el is aludt.

 

VÉGE

 

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük