Vajon a tolerancia oda-vissza működik?

Elmúlt 2017, helló 2018. Új év, új lehetőségek, tele az internet az ilyenkor szokásos, számvetésekkel, fogadalmakkal, na majd most megmutatom posztokkal.

Én nem szoktam megfogadni semmit, abból baj nem lehet. Persze, megértem, ha valaki így indul neki, kell a lendület 😉

Mégis a szilveszteri ramazuri arra késztetett, hogy valamit “papírra vessek”.

Alapból nem vagyok egy szilveszteri party arc, nekem valahogy nem megy a gombnyomásra bulizás. Viszont mióta kutyám van, azóta végképp arról szól, hogy valahogy fent bírjak maradni éjfélig, aztán szunya.

Amióta pedig család vagyunk, és közösek lettek a kutyák, és lett két közös kétlábú kedvencünk is (őket mondjuk hagyjuk az asztalnál enni), azóta a szilveszter nekem már igencsak nyűg. Mert a kutyák félnek, ugatnak, én meg attól parázok, hogy ne ébredjenek fel a gyerekek, és boruljon a másnap. Lehet, hogy kicsit jobban rápörgök erre, mint kellene, de két, nem felhőtlenül alvó gyerek mellett már akkor is kést ragadok, amikor valaki éjszaka csatangol kint, és a szomszéd kutyája ugatja, vagy egy kicsit nagyobb gázfröccsel érkezik meg az utcába.

Szóval idén sem volt ez másképp, nagykutya kapott nyugtatót, de még így is eléggé parás volt. Mondjuk megjegyezném, hogy a tacskók annyira kemények, hogy ők még a tűzijátékot is képesek lennének szétharapni miközben robban. Ennek persze hangos ugatással adnak hangot.

A gond az volt, hogy néhányan már napokkal szilveszter előtt úgy gondolták, hogy kipróbálják a tűzijátékokat. Biztos ők is örültek, hogy megint előbb utalták a családi pótlékot… Mivel erre nem számítottunk, valamelyik nap arra értünk haza, hogy a vizsla véresre harapta a teraszajtót. Éjfél előtt nem sokkal pedig nem mert kimenni pisilni, de nagyon kellett neki, így elengedte az ágyon. Az én oldalamon. ( Gondolom ez valami jel.)

És itt jön a tolerancia kérdése. Értem én, hogy ez csak egy nap az évben, és ki lehet bírni, nem kell annyira rástresszelni. Nem szokásom aláírásgyűjtésbe kezdeni másnap, hogy tilcsuk be! égessük el! csukjuk be mindet! Elfogadom, hogy valakinek fontos, hogy az év utolsó napján kirúgjon a hámból. Mondjuk én az a fajta ember vagyok, aki még azért is elnézést kér, amit nem ő tett, és még azt is megköszöni, ha rálépnek a lábára… Figyelek a kutyákra, beletörődtem, hogy ezen a napon még az a kevés alvás is lecsökken, ami általában jut. Nincs bennem harag, vagy ha van, az másnapra elszáll. ( Az idei pisilős affér azért elmondatott velem pár káromkodást…)

DE!

Egy ideális világban azt gondolom ez oda-vissza kell, hogy működjön! Én elfogadom, hogy vannak akik kiabálva beszélgetnek, dudálnak, ha megérkeznek valahova, tűzijátékoznak, és számomra nem tetsző zenét hallgatnak. Cserébe ők is elfogadják, ha a gyerekem mondjuk néha hangosabb az átlagnál. Mert épp fáradt, rossz kedve van, vagy egyszerűen csak gyerek. Nem néznek rám, mint a véres rongyra, megvárják, hogy megoldjam a helyzetet, mert bíznak bennem, és nem tudják jobban mi a jó a saját gyerekemnek.

Lehet, hogy egyvalamit mégiscsak megfogadok idénre. Hogy nem ítélkezem senki felett.

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük