Élni muszáj! – Ők nem választhattak

2017. a II. világháború után Szovjetunióba elhurcolt, és kényszermunkára kötelezett civilek és katonák emlékéve.

Gyakorlatilag egy véletlen folytán hallgattam a Katolikus rádió adását, ahol a Dunakanyarban élő svábok elhurcolásáról volt szó. Több száz embert vittek el csak a származásuk miatt mondván, hogy háborús jóvátétel okán segíteni kell a romeltakarításban Oroszországban… Már az indok is elég szánalmasra sikerült, nemdebár?

Miután megtudtam, hogy kiadtak egy könyvet is a túlélők emlékezéseiből nem is volt számomra kérdés, hogy beszerezzem-e, tekintve, hogy jómagam is sváb családból származom.

A könyv borítója

Apukám egy kis szabolcsi faluban nőtt fel, ami szintén svábok lakta település. Mivel erről a témáról igencsak szeret hallgatni a média, naivan azt gondoltam, milyen jó, hogy tőlük nem vittek el senkit, micsoda szörnyűséget kellett átélniük ezeknek az embereknek!

De nem hagyott nyugodni a történet, így elkezdtem kutakodni kicsit. Természetesen nem jól gondoltam. Abból a régióból kis híján 7000! férfit és nőt hurcoltak el.

Ezeknek az embereknek az őseit az 1700-as években telepítették be az országba, miután a törökök és a járványok miatt a vidék kezdett igencsak elnéptelenedni. Jöttek, és jó földművelőhöz méltón dolgoztak. Élték az életüket. Megélték az I. majd a II. világháborút. Másra sem vágytak, csak a régi, jól megszokott mindennapjaikat szerették volna visszakapni. Ezért nem is nagyon ellenkeztek, mikor összegyűjtötték őket. Sőt, volt, aki önként jelentkezett, hogy segítsen a tolmácsolásban, vagy mihamarabb túl legyen azon a pár napon, és visszatérhessen a családjához.

De innen és az ország más tájairól összeterelt embereket vagonokba rakták, és vitték őket Oroszországba. Ott pedig lágerekbe “szállásolták” őket, ahol nem volt fűtés, víz, és enni is alig kaptak, és neveiket számok váltották fel. ( Ugye érezhető egy bizonyos fajta hasonlat?) És vitték őket dolgozni MINDEN EGYES NAP.

És nem pár napról volt szó. Volt, aki évekig robotolt az oroszoknak. Sokan nem tudtak felgyógyulni a különféle betegségekből, és voltak olyan nők, akik még meg nem született, vagy éppen újszülött gyermeküket veszítették el.

Nagyon sokan már itthon adták fel. 30-40 kilósan érkeztek haza akik túlélték, csoda, hogy a szerveztük nem bírta?

Akiknek mégis sikerült többé kevésbé fizikailag felépülni, nekik következett a mentális harc. Hiszen itthon nem beszélhettek. Megfenyegették őket. Rettegtek, hogy újra megtörténhet. A hazai szocialista vezetés nem tűrte volna el az őszinte szavakat. Így hallgattak. Csak mostanában kerülnek napvilágra azok a szörnyűségek, amiken keresztül kellett menniük.

Azt hiszem, nem kell megmagyarázni, sokuknak, miért ment tönkre az élete, miért kötöttek ki a pszichiátrián, vagy távolodtak el a családjuktól…

A nagymamámra úgy emlékszem, mint egy stramm sváb asszonyra, aki olyan kemény, hogy sokszor csak ámultan mennyit bír. Azt hittem, ő mindig ilyen volt. Most már inkább úgy gondolom az élet keményítette meg.

Apukám szerint a családból senkit nem vittek el. Nem hallott semmiféle történetet ezügyben. Mégis. A faluból majd 300 név került feljegyzésre. Tehát gyakorlatilag minden család érintett volt. Köztük nagyapám és nagyanyám családnevei. Ők ugyan még tizenévesek voltak, de mindkét dédapám nevét megtaláltam, illetve nagyanyám családneve ezek után lett magyarosítva. Véletlen? Sajnos őket már nem tudom megkérdezni…

És hogy jön ez erre a blogra?

Nekünk Anyáknak és Apáknak a felelősségünk, hogy olyan embereket neveljünk a gyerekeinkből, akik nem hagyják, hogy ezek a szörnyűségek bármikor is megismétlődjenek! Nem történhet meg újra, hogy ártatlan embereket fogjanak meg, vigyenek el, és dolgoztassák őket halálra, mert egy bizonyos kisebbséghez tartoznak! A mi dolgunk, hogy a gyerekeink empátiát és észszerű gondolkodást tanuljanak!

„Ezer fogoly küldi imáját az égbe,

Hallgasd meg hát, Uram, kérésünket végre.

Könyörögve kérünk, segíts haza minket,

Bűneiben szenvedő fogoly népeidet.

Mi Atyánk, Úr Isten, ki fenn vagy az égbe,

Hallgasd meg hát sok–sok kérésünket végre.”

http://www.elnimuszaj.hu

A málenkij robotra elhurcolt beregiek, szabolcsiak és szatmáriak névsora

Lágerírások: versek, fohászok, levelek, naplórészletek a sztálini lágerekből (1944–1959) a „malenykij robot” 70. évfordulójára

 

Tetszett? Lájkold!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük