Neked mi a mumusod?

Úgy nagyjából a gyerek 1 éves korára mindenkinél előjön egy-két-sok mumus az anyai teendők erdejében. Biztos van, aki azt mondja, hogy náluk ilyen nincs. Nos, azért ezt nehéz elhinni. Bár a közösségi oldalakon mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni, sok tanulmány kimutatta már, hogy aki görcsösen próbálja bizonyítani, hogy mennyire klassz élete van, általában ők azok, akik valamilyen területen igenis boldogtalanok és/vagy magányosak.

Amúgy szerintem nem is baj, ha vannak mumusok. Hiszen ha nem lennének mi sem tudnánk fejlődni, tanulni és a napok is annyira unalmasan telnének. Akkor nem lenne mit kibeszélni a barátnőkkel, nem lehetne mit mesélni a férjnek, és blogot sem lehetne írni ugye 🙂

Hiszen mi sem vagyunk tökéletesek! Miért várjuk el egy gyerektől, hogy csendben eljátszon 3 órát magában a formabedobóval? Vagy egyen meg mindent amit eléteszünk úgy, hogy magának teszi fel az előkét, és utána még el is mosogat? Vagy pontban este 8-kor elköszönjön, adjon egy jóéjtpuszit és menjen aludni teljesen egyedül lehetőleg másnap reggel 8-ig? Azt még el tudom képzelni, hogy egyesével ez előfordul. De hogy mind a három érvényesüljön az szerintem igen ritka.

A mi mumusunk az alvás. Se a nagy, se a kicsi nem szeret aludni. És ezzel még nagyon finoman fogalmaztam. Szinte minden nap kínkeservesen megy az altatás. V nem alszik délután kb 2 éves kora óta, vagy csak annyira ritkán, mint amennyire egy politikus hajlandó beismerni, hogy hazudott. Én már nem is erőltetem. Az oviban mondjuk küzdenek vele rendesen, mert egy 3 évestől ugye nem igazán lehet elvárni, hogy másfél órát csendben elnézelődjön, de dolgozunk rajta.

2 hónapos volt, mikor átaludta az éjszakákat. Akkor azt hittem, minden szuper, háváj, dizsi, napszemüveg. Aztán fél éves korától elkezdett ébredni. 3-4 órákat volt fent éjszaka. Nem sírt, nem akart játszani, próbált visszaaludni, de nagyon nehezen ment. MINDEN EGYES ÉJSZAKA…

A mai napig nem tudom, mitől lehetett. Próbáltam én mindent. Kevesebbet hagytam aludni napközben, egész nap kint voltunk a levegőn, jól megtömtem vacsorára, homeopátiával kísérletezgettem. Egyedül a sírni hagyást, és a pálinkás kenyeret nem voltam hajlandó. (Na jó, a pálinkás kenyéren elgondolkoztam párszor…)

Aztán olyan 2 éves kora környékén elkezdett aludni. Amíg még aludt napközben akkor sem kelt fel, és az éjszakákat is egyre többször végigaludta. Lehet, hogy tényleg a fogzás volt a ludas, ezt már sohasem tudjuk meg.

Ezek után azt gondoltam nekem senki nem tud újat mutatni az éjszakázással kapcsolatban. Tévedtem. F ugyan nincs fent egyben 4 órát, viszont kitartóan kel a mai napig fél-egy óránként. Néha vannak jobb éjszakák, akkor van, hogy alszik két órát egyhuzamban. Nappal általában még rosszabb. Már csak az tart életben, hogy hátha ő is kinövi.

Ehhez még hozzájönnek az esti “nemakarokaludni” műsorok, amikor a két menni alig bíró gyerek előadja, hogy ő bizony még nem is fáradt, hogy gondoljuk, hogy aludni fognak este 9-kor…

Szóval szerintem mindenkinek van mumusa. Van, aki az evéssel szív, van, aki a közösségbe szoktatással, van, aki a szobatisztasággal és vagyunk sokan, akik az alvással.

És Neked mi a mumusod?

Tetszett? Lájkold!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük