Amikor Apa nem csak besegít, hanem jelen van

Itt a cím most nem az otthon töltött időre, vagy a közös takarításra vonatkozik hanem az együtt töltött minőségi, időre.

Manapság ugyanis szerintem lehetetlen olyan munkahelyet találni, ahol el lehet tolni a biciklit mondjuk 5-kor és még jó pénzt is fizetnek érte. Én is sokszor morgok, amikor T későn ér haza, és csak a fürdetésnél van jelen… Olyankor büntiből általában neki kell összepakolnia.

Mégis, mikor hazajön még nekiáll a gyerekekkel játszani, nem lerogy a tv elé egy sörrel. Pedig biztosan ő is elfárad. Szerintem sokan nem is tudják mennyire nehéz az apukáknak is. Nekem is sok időbe telt mire megértettem, nem olyan egyszerű ez nekik sem. Rengeteg szó van arról, hogy a mai anyáknak mennyire nehéz, mert egyedül vannak, mert sok, mert jól akarják csinálni. Az apákról pedig lényegesen kevesebb szó esik. Holott ha az ember belegondol, hogy lehúz a munkahelyén 8-10 órát, hazajön és türelmesen megpróbálja ágyba dédelgetni a 3 évest, aki egész nap nem látta, ezért végeláthatatlan kifogáscunamiba kezd, hogy ne kelljen aludni, csak azért, hogy még időt tölthessen az apukájával, hááááát nem tudom én például végig tudnám-e csinálni kiabálás nélkül… Mert azt tudom, milyen 10-12 órát dolgozni, de arról fogalmam sincs milyen utána még egy kvázi plusz műszakot lehúzni otthon.

És azt hiszem egyre több az ilyen apuka. Aki jól akarja csinálni, aki jelen akar lenni. És nem azért, mert ez az elvárás, hanem mert részt kíván venni a gyereke életében már az elejétől. És nem csupán egy pénzautomata akar lenni, aki azt sem tudja mi a gyerek jele az oviban. Olvastam cikkeket arról, hogy a gyerekek EQ fejlődéséhez nagyban hozzájárul, ha sok időt töltenek apukájukkal. Az ilyen és ehhez hasonló cikkek is megerősítettek abban, hogy néha noszogassam az Embert. Mert bizony időnként kell neki a lökés. Nem azért, mert lusta, nem azért, mert nemtörődöm, hanem mert ő nem látta hogy kell, mert nem ez volt a megszokott régen, nem ez volt a minta. A szüleink, nagyszüleink más felfogásban dolgoztak együtt. Ott éles vonalak voltak a gyereknevelés, meg a munka között. Náluk a gyerekekkel való foglalkozás női feladat volt, pont.

Ahhoz, hogy ez változzon, hiszem, hogy nekünk nőknek kell változtatni. Nekünk kell úgy alakítani, hogy mindenkinek jó legyen. Hiszen hogyan is akarunk mi mindent csinálni, ha nincs mellettünk támogatás? Tiszta udvar, rendes ház, karrier, gyerek és ép elme megtartása egyedül nagyon keveseknek megy. És nem is kell mennie. Nem erre vagyunk kitalálva.

Épp elég felelősség van rajtunk, miért akarnánk az összeset magunkra venni? Amikor az esetek többségében ráadásul nem is egyedül vállaltunk gyereket…

Persze vannak ennek hátulütői. Amikor nem öltöztethetem fel, mert csak Apa. Vagy amikor délután vért izzadok, hogy jól érezzék magukat, erre V benyögi, hogy ” Apa nélkül nem jó “… Vagy amikor a kicsi szeme felderül, amint belép az ajtón este, és ugrik ki a kezemből… Sokszor úgy érzem ilyenkor, hogy neki könnyebb, mert ő hazajön, és ő a hős, míg én ugye mindig ott vagyok velük. Nyilván ez butaság. Ez is sok időbe telt, hogy ne hasonlítgassam kinek nehezebb. Mindkettőnknek nehéz, mindkettőnknek fárasztó, de vállaltuk, csináljuk. És a nap végén, amikor mesélem a sztorikat látom a szemében, hogy nagyon sajnálja, hogy nem lehetett ott…

Tetszett? Lájkold!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük