Tényleg szörnyetegeket nevelünk?

Többször nekifutottam ennek az írásnak, de mindannyiszor annyira felhúztam magam, hogy inkább abbahagytam. Most sem ígérem, hogy teljesen indulatmentes lesz, dehát ezért jó a személyes blog, mert azt ír bele az ember, amit akar 🙂

A mai gyereknevelésnek előnye és hátránya is egyben az a rengeteg információ, ami a nyakunkba ömlik nap mint nap az internetről, tévéből, különböző médiából. Így már nem csak a szomszéd Vali néni mondja meg a frankót, hanem tudományos, vagy tudományosnak vélt cikkek ezrei.

Amiből mostanában megsokasodtak azok, amik rendre azt predesztinálják, hogy a mi gyerekeinkből bizony szörnyetegek lesznek, ha nem állunk a sarkunkra, és teremtünk rendet. Hát tudja már az a gyerek a születésétől, hogy ebben a világban bizony nincs az, amit ő akar, hanem kőkemény élet van, ahol MINDIG megmondja valaki mi legyen.

Van ez a szuper bögre teszt, amivel imádnak példálózni. Ha valaki esetleg mégsem hallott róla:

Van két bögréje a gyereknek, és valamelyik reggel kitöltöd neki az egyikbe a reggeli italt, ő meg elkezd hisztizni a másikért. Mit csinálsz?

Csak halkan kérdezem meg. Esetleg nem lehetne megkérdezni a gyerektől, mielőtt kitöltöm, hogy ugyan melyikbe kéri??? Tudom, tudom ez nagyon furcsa, hogy döntéshelyzetbe hozzuk a kölköt, de nálunk az esetek többségében szokott működni. Persze van, amikor nem, és meggondolja magát, DE akkor is ott van még, hogy dönthetek úgy, hogy áttöltöm neki. Ez egy nagyjából 2 másodperces folyamat, VAGY beleállok a konfliktusba, és elmagyarázom neki, hogy megvolt a lehetősége eldönteni, hogy melyiket szeretné, ő azt választotta, legközelebb majd kérheti a másikat. Emberből vagyok, én sem reagálok mindig ugyanúgy egy bizonyos helyzetre. Mint ahogy a gyerekeim viselkedése sem állandó. Vannak jobb, meg rosszabb napok. Tényleg legyen azért lelkiismeret furdalásom, mert átöntöttem neki azt a nyomorult lötyit, úgyhogy most aztán tuti egy szörnyeteg lesz belőle, aki még felnőtt korában is itthon fog lakni, és főzök rá? Nem hiszem, hogy ezen múlik… Sőt, V néha már ijesztően önálló tud lenni. Egyedül is ki tudja önteni magának, amit kér, és ilyenkor még egyszer sem fordult elő, hogy hisztizett volna egy másik pohárért…

Másik kedvencem, hogy hogyan kezeljük a hisztit. Igen, baromi kellemetlen tud lenni, amikor nyilvános rákezdenek. Velünk szerencsére nem sokszor fordult elő, de bizony volt olyan, hogy a tescóban fél órán keresztül üvöltött, hogy vegyem fel, amire képtelen voltam, mert tele volt a kezem szatyrokkal, egyszerűen nem bírtam volna el.

Végül valahogy sikerült kiimádkoznom, ahol persze már az égvilágon semmi problémája nem volt… Nem életem legjobb élménye, de baromi büszke vagyok magamra, hogy végig nyugodt maradtam. Hiszen 3 éves könyörgöm. Az a dolga, hogy hisztizzen. Nekem meg az, hogy segítsek neki megnyugodni. Ugyanis ő sem szeret abban az állapotban lenni, és megértem. Nagyon rossz lehet.

Csak akkor ment fel bennem a pumpa, amikor egy kedves nagymama korú hölgy, odajött “segíteni”. Először azzal riogatta, hogy elviszi magával… Miii??? Aztán meg jött a duma, hogy a nagyfiúk már nem sírnak. Miiiii???? Dehogynem! Remélem 30 évesen sem lesz egy lelki nyomorék, aki nem képes kifejezni az érzelmeit, ha szomorú, vagy mérges, hanem inkább magába folytja, mert jajj mit szólnak mások… Mosolyogva, de határozottan megköszöntem a néninek, és biztosítottam róla, hogy meg tudom oldani a helyzetet.

2017-ben tényleg nem jutottunk még el oda, hogy ne szóljunk bele mások életébe? Persze, lehet azzal jönni, hogy de ez másokat zavar. Engem meg az zavar például, ha valaki büdös. Mégsem megyek oda hozzá, és ajánlok egy jó dezodort a problémájára… De sorolhatnék ilyeneket napestig. Mindenki nevelje úgy a gyerekét ahogy tetszik (természetesen a törvényi kereteket betartva), én nem ítélkezem, és csak annyit kérek, hogy más se tegye.

Szóval, igen, vállalom, hogy a gyerekem nem mindig köszön, ha belépünk valahova, vagy elmegyünk onnan, de tudom, hogy tudja. Nem mindig fújja ki az orrát, de tudom, hogy tudja. Nem mindig kér szépen, de tudom, hogy tudja. Ennyi nekem elég.

És honnan tudom, hogy ezeket idővel majd fogja rendszeresen alkalmazni? Onnan, hogy ezt a példát látja maga előtt tőlünk. Szerintem ez az igazán fontos.

Köszönöm, ha megosztod 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük