Egy átlagos vasárnapnak indult…

Aztán nem az lett belőle.

Mivel a drága férjemnek szombaton pasis programja volt, gondoltam cserébe megkérem jöjjön el velem ruhát venni a jövő heti esküvőre. Tudom-tudom, nem szép dolog ilyet kérni egy férfitól, de valami perverz ok folytán szeretek vele vásárolni. Ő ugyanis kertelés nélkül megmondja, ha egy ruha nem áll jól, vagy nem éri meg a pénzt. Így mondjuk el is szokott tartani egy egész napot eme remek program, de legalább nem rossz szájízzel akasztom be a szajrét a szekrénybe.

Plussz randinak sem volt utolsó eltölteni egy finom ebédet előtte a pláza valamely gasztronómiai paradicsomában.

A délelőtt szokásosan telt, munkálkodtunk, ki bent, ki kint. Mosás, főzés, gyerekaltatás ( ez telt a legtöbb időbe természetesen…), a fiúk addig kertészkedtek.

Dél körül megjöttek a nagyszülők, mi pedig nagy izgalommal elindultunk be a városba. Egy kis idő után T telefonja lecsatlakozott a kihangosítóról. Ekkor a fejéhez kapott, nyomott egy satuféket, és közölte, hogy az autó tetején hagyta induláskor… Vészvillogó ki, mi pedig elkezdtük az út mentén keresni a masinát. Nem lett meg. Lassan elgurultunk haza, de az autó már nem találta. Viszont kicsengett, így elég egyértelmű volt, hogy nem ment át rajta senki.

Gondoltuk, hátha már otthon leesett, de sajnos az udvarban sem találtuk. T visszament még egy körre, hátha valahol megtalálja. Én addig letöltöttem egy telefonkereső alkalmazást, így amikor visszaért beléptünk, és láttuk, hogy a telefon bizony mozgásban van az egyik főúton. T bepattant a kocsiba, fogta a telefonom, és utánaeredt. Én maradtam a gyerekekkel, meg nem igazán értettem mit is akar. Leszorítja, majd udvariasan visszakéri?

Miután elviharzott én még tötyörögtem picit, hogy mit is csináljak, végül úgy döntöttem felhívom a rendőrséget és segítséget kérek. Mivel sohasem voltam még ilyen helyzetben, fogalmam sem volt, mit kéne csinálni. Egy kedves hölgy végighallgatott, majd kapcsolta az ügyeletet, ahol egy kevésbé kedves úr próbálta azt javasolni, hogy menjek be a kapitányságra és tegyek feljelentést. Mikor belátta, hogy ezzel nem tud lerázni, és mert gondolom érezte a kétségbeesést a hangomban, hogy a férjem a telefon után indult, megenyhült, és javasolta, hogy ő hívja fel őket, és mondja meg a telefon pontos helyét, akkor talán tudnak segíteni.

Meg is mondtam ezt T-nek. Na ezután kezdődött számomra az idegőrlő várakozás. A nagyszülők elvitték V-t fagyizni, addig a pici tudott az ölemben aludni, én pedig a Papa telefonján csekkoltam a meglépett másik helyét. Egy ideig nem mozdult, aztán picit ide-oda. Mintha sétálnának vele. Komolyan én már itt azt hittem, biztos kergetőznek…

Végül megcsörrent a telefon, T számával, aki közölte minden ok, visszakerült a teló a rendőrök segítségével. Miután felhívtam, hogy mit mondtak a rendőrök, ő is felhívta őket, és mondta, hogy egy parkolóban áll, egy tízemeletes előtt, feltehetően ott van valahol. A rendőrök készségesek voltak végig, küldtek járőröket, akik szintén segítőkészen elkezdték végigcsengetni a lakásokat. Szerencsére nem kellett a tizedikig menni, az egyik lakásból elő is került a telefon.

Ezúton is szeretném megköszönni a magyar rendőröknek! Az ember így képzeli a segítségnyújtást. És nem csak a telefon értéke miatt volt fontos számunkra, hanem mert céges, és olyan adatok is vannak rajta, ami nem biztos, hogy másra is tartozik. Szóval nagyon hálásak vagyunk!

Miután T hazaért, még elmentünk a másik kalandunkra is, ami ugyan ennyire nem volt adrenalindús, de megszenvedtünk azért azzal is. Ugyanis itt vidéken elég szegényes a felhozatal, ráadásul olyan ruha kellett, ami hordozó- és szoptatóbarát… És persze megfelel a hatalmas magasságomra (160cm) és rövidke lábaimra, amiket emiatt nem is szeretek mutogatni. Nem sok esélyt adtam magamnak.

Már elkezdték ránk zárni a boltokat, amikor az utolsóban lekaptam egy overállt, és láss csodát, az lett a befutó 🙂

Miért mindig az utolsó bolt a nyerő? Vagy csak én vagyok ilyen béna? Vagy esetleg ilyenkorra az ember már kész kompromisszumokat kötni? Mindenesetre nagyon örülök, hogy sikerült, és csak az aljából kell felvarratni picit.

Hazafele azért megveregettük egymás vállát, és megbeszéltük, hogy jó csapat vagyunk 🙂

Köszönöm, ha megosztod 🙂

3 hozzászólás

  1. “Miért mindig az utolsó bolt a nyerő?”
    Mert hülye lennél tovább kajtatni, miután megvetted a ruhát? :)))
    (Persze átlagos esetre nézve.)

    Gratulálok, nem semmi módon szereztétek vissza a telót, a többség szerintem simán feladta volna.

  2. @Majda: mondjuk ebben van valami 😀
    Köszi! Hát egyikünk sem az a könnyen levakarható fajta 🙂 picit féltem, hogy vajon tényleg működik-e a nyomkövetős app, de nagyon pontosan be lehetett mérni, plussz még meg is lehetett pittyegtetni az eltűnt telefont.

  3. An interesting discussion is worth comment.
    I do believe that you ought to publish more on this topic, it might not be a taboo matter but usually people do not talk about these subjects.
    To the next! All the best!!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük